Turulkéve
TURUL-KÉVE
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Nyilatkozat
Nyilatkozat : XIX.számú nyilatkozat 2007 január 30.

XIX.számú nyilatkozat 2007 január 30.

  2007.02.07. 20:46


A TURUL KÉVE 1/2007. számú nyilatkozata

 

Az illetékes kormánybiztos – Bajnai Gordon – bejelentette, hogy megkezdődik a magyarországi vállalkozások támogatására, fejlesztésére szánt Európai Uniós pénzekhez való hozzájutás pályáztatása. Folyamatosan írják majd ki a pályázatokat a különböző kategóriákban.

Ez eddig nagyon szépen hangzik. Ha azonban egy kicsit megnézzük a részleteket is, akkor már más képet kaphatunk. Először is információink szerint egyes pályázatok eredményességéhez nem elég, hogy elbírálók vonzónak, hasznosnak és megvalósíthatónak ítéljék meg, hanem akár 60-70% önrészt is biztosítania kell hozzá a pályázónak. Ez pedig azt jelenti, hogy az amúgy is erősen tőkeszegény magyar mikro-, kis-, és középvállalkozások zömét eleve kizárják a pályázási lehetőségekből, hiszen egy-egy komoly fejlesztés, beruházás 60-70%-át nem tudják biztosítani.

Hogy még tovább árnyalja a kezdetben szépségesnek és nagyon pozitívnak ítélt képet, a kormánybiztos azt is bejelentette, hogy amely vállalkozások kapnak pénzt a pályázatok elnyerése révén, de nem tudják produkálni az elvárt bevétel-növekedést, kötelesek lesznek a pályázaton elnyert pénzt – a banki alapkamat kétszeresével számított kamatteherrel együtt – visszafizetni. Ez pedig nyilvánvalóan az adott vállalkozás csődjét jelenti.

Szakértői számítások szerint a hazánkban jelenleg működő egymillió körüli vállalkozásból mintegy 3000 (háromezer!) lehet esélyes arra, hogy ezeken az Európai Uniós pályázatokon nyertes lehessen. Nem nehéz következtetni arra, hogy milyen körből kerülhet majd ki a pályázati nyertesek köre. Nyilvánvalóan az amúgy is tőkeerős vállalkozások tudják teljesíteni a feltételeket, a vegetáló, máról holnapra elő, tőkehiánnyal küszködő vállalkozások helyzetén pedig semmit nem változtat az induló Uniós pályázati sorozat. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a vállalkozások közötti szakadék tovább nő. Ez a pályázati rendszer erősíti az amúgy is erős vállalkozásokat, és cserben hagyja azokat, akik a segítségre valóban rászorulnának.

Fentiek miatt a TURUL KÉVE  az Európai Uniós pályázati rendszert alkalmatlannak ítéli arra, hogy a hazai vállalkozói szférát összességében segítse, csupán egy töredékének – a kedvezményezetteknek – a kirakatba állítására, és azok jobb helyzetbe hozására szolgál.

 

 

Budapest, 2007. január 30.

 

 

A TURUL KÉVE                              
tagsága

 
Látogatók
Indulás: 2004-04-04
 
Chat
 
Turul-KÉVE Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Székely Himnusz
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.